A Gyömrői Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület várja a Gyömrői lakosok jelentkezését, akik kedvet és elhivatottságot éreznek a polgárőr munkához.
Olyan 18 és 50 életév közötti személyek jelentkezését várjuk, akik úgy gondolják, hogy tevékenyen részt szeretnének venni városunk közbiztonságának javításában, a lakosok nyugalmának megóvásában; akik nem azt kérdezik, hogy "Miért nem tesz már valaki valamit?", hanem ők maguk is aktívan hozzájárulnak ahhoz, hogy elvárásaiknak megfelelő legyen a Gyömrő közbiztonsága.
Az egyesület céljai:
Várjuk azok jelentkezését is, akik kedvet éreznek a tájékoztató, figyelemfelhívó, megelőző tevékenység szervezéséhez, annak érdekében, hogy minél kevesebben váljanak bűncselekmények áldozatává, illetve a bűncselekmények áldozatainak segítségnyújtásában is szeretnének részt venni.
Nem csak a vagyonvédelemmel akarunk foglalkozni, kiemelt figyelmet kívánunk fordítani a balesetek megelőzése érdekében a szabályos, biztonságos és kultúrált közlekedés propagálására.
A jelentkezőkkel szembeni elvárásaink:
Minden jelentkező adatait a Gyömrői Rendőrőrs vezetője szigorú erkölcsi átvizsgálás alá veti.
Ezt szigorúan zártan kezelik! A Rendőrparancsnok javaslatára történhet meg az elnökség elé terjesztés a felvételre.
A jelentkezők oktatáson vesznek részt, polgárőr igazolványt kapnak, ezután kezdhetnek hozzá polgárőr feladataik ellátásához.
Az oktatás természetesen ingyenes, a polgárőr munka pedig társadalmi munka, melyet mindenki azért végez, mert nem csak nézni akarja a környezetében zajló történéseket, hanem maga is alakítani szeretné azt, hiszen lakókörnyezetünk, tereink, parkjaink, intézményeink és a lakosok magántulajdonának védelme mindannyiunk közös érdeke.
A jelentkezők hívják bizalommal Hayth Andor Polgárőr szolgálat vezetőt a
+36-30/6504379 es telefonszámon,
vagy az andorhayth@gmail.com email címen küldjék el belépési szándékukat.